Ne légy nyárspolgár! Ha nincs mp3 lejátszód, kanyaríts magadnak a másik combjából!  Aztán dúdolhatod, hogy „Nézd, a cápa hogyha gyilkol, Síkos teste tiszta vér! Bicska Maxin fínom kesztyű, Éjjel-nappal hófehér.” Ez a menő mostanság: a nyársalás.

De mielőtt a bűnözés pár jogi összefüggését fókuszálnánk (mivel Horányi Miklós majdnem-legfőbb-ügyészünk sokadszorra bevitte a köztudatba a „büntessük a kiskorút is!” elvet), vizsgáljuk felül, hogy kit takar a hedlájnban nevezett úriember.

Bertolt Brecht Koldusoperájának főszereplője (Macheath – a magyar fordításban: Bicska Maxi) egy nagystílű bűnöző, aki szakmájának olyan „köztiszteletben álló”, fehér kesztyűs mestere, mint akármelyik tekintélyes polgár vagy üzletember a maga mesterségének. Kétes és faragatlan cimboráit a rablások közben is jó modorra oktatja. Alapjában véve szentimentális lelkületű. Ebben a remekműben fény derül a polgár leplezett és a bűnöző nyílt rablásának lényegi azonosságára.

Torz és mégis bölcs tükör a XX. század első harmadának, a háborús sokk után „polgárosodó”, társadalmáról; a berögződésekről és a rutinok és metódusok újjáéledéséről. Kurt Weill zenéje „operásítja” a művet, ami nagy „szemközt köpése” a műfajnak, mégis világhírnevet szerzett vele.

A lényeg pedig nem több, minthogy bűnös az, akinek nincs pénze. És fordítva.

Visszakanyarodván Horányi úrhoz, jegyezzük meg: a magyar jogrendszer alapjában tiltja a bírói jogalkotást. Ezt a feladatot nagytekintélyű testületekre „bízza” (Országgyűlés, önkormányzatok képviselőtestületei, usw.). Másfelől pedig a büntetőjog forrása az írott jog (persze ne feledjük a Nullum crimen sine lege és a Nulla poena sine lege alapelveket sem). Punktum. Ebből következően jól látható, hogy mindhiába az „Alázzuk porba a kiskorút, mert nincs mit ennie...” tempózás.

A hatályos törvények ezt nem teszik lehetővé. Nem a „tett büntetőjog”, hanem a „tettes büntetőjog” dívik idehaza. Az meg aszongya, hogy nevelni kell, nem büntetni. Ezt már régen kitalálták.

Némi vajszínű árnyalatot ad a fejtegetésnek, hogy a világháború utániságot társadalmunk jókora spéttel éli meg. Aztán ömlik is ránk rendesen. Büdös és nem szeretjük. „Minden társadalomnak olyan bűnözői vannak, amilyet megérdemel” – mondá ki az 1890-es években Lacassaque a tant, oszt nehéz lenne azt állítani, hogy tévedésben volt. Szerinte a bűnözés melegágya a társadalmi környezet. A bűnelkövető pedig csak a megfelelő talajba jutva fejlődhet ki.

Itt tartunk, és ebből nehezen magyarázható a „Könyörgöm, akasszuk fel!” bonmot időszerűsége, kedves Horányi doktor. Sántikál kissé. Rögvest magunkkal is kezdhetnénk.

Bicska Maxi megúszta. Mindvégig. Mások is megússzák. A bíróságokon gördül fel-le a függöny. Sok-sok Bicska Maxi, művészi álnéven (PG, TM, KA). Büntető és jórészt polgári per. Nagypolgári per. Nagypolgár. Az meg van nálunk ölég.

Nem árt megfogadni a brechti tanítást: bűnös az, akinek nincs pénze. És fordítva.

A viszontlátásig...