Ennyiért vásároltam meg az egyik kedvenc magyar filmemet dvd-n. Egy benzinkútnál. Aztán jól meg is néztem. Ha már olcsó, akkor legyen gyors.

Bevallom: sokadikra is teccett, pedig régen nem láttam. Azt most juszt sem írom le, hogy melyik alkotásról van szó, hadd maradjon meg talányként. Különben is: a filmnek - jelen esetben - a hangulata a mérvadó. És nem a megcsináltsága. Nálam, nekem, punktum.

Mindenesetre kiváló volt hétzárónak. Aztán a hétkezdő is kiválóra sikeredett. (Szorozva mínusz eggyel.) Két óra negyven perc alatt értem be reggel, csakazé’ mert Szegedi Péter baszta összeszedni a fát a Budakeszi úton. Jó entrée, nem mondom. Ennek okán Julcsival együtt mentünk melózni, majd míting után oviba. Persze az ovis út előtt még megrajzoltatott vagy félemeletnyi kolleginát, végezetül Eszterrel futkározott a „csövön”, ettől fogva mindenki hangulatba jött a mai esős délelőttön.

Továbbmenve: a franc se tudja, hogy is állok a fagyival. Régebben tudta. A franc is. Ettem, hovatovább haraptam, mert utáltam nyalogatni. Olvadt, csorgott, csöpögött, ilyenek. Senki nem harapta nálam gyorsabban a fagyit. Több fogadást nyertem. Erre valamikor büszke voltam. Nomeg a pisztáciára és a puncsra. Azokat ki nem állhatom a mai napig. Csoki és eper: punktum. A többi varázslat.

Szülőföldemen 0,50 Ft volt a fagyi (felső tagozatos koromra 1,00 Ft lett), de a nagy döbbenet 1983-ban a pécsi Széchenyi téren, a Mecsek Cukrászdában (találó név!) ért. Kettő-ötven volt egy gömb fagyi, innentől kicsit átfordult az értékszemléletem, mondhatni sokkhatásként ért. Azóta sem jártam a „mecsekben”, így telt el immáron 25 esztendő. A fagyi továbbra is napirenden volt, aztán amikor elkezdték kitalálni a frankót, például az ánizsos-körtelekváros, meggyes-kolbászos, mákos-lecsós fagyit, akkor lassan leszoktam. És így maradtam.

Ha Olaszországban járok, mindig eszem: legtöbbször eper és csoki a menü, vagy stracciatella. Igen, szeretem a sztracsatellát. Acapellában, szólóban és duettben egyaránt. Eredetiben olasz leves „bevert” tojással, parmezánnal, fűszerekkel. Rómában nagyon kedvelt. Róma.

De térjünk vissza a témához. A fagyihoz. És a filmhez. A széphez, a jóhoz, az utazáshoz, a kalandhoz. Az élethez. Ahol minden élmény röpke pillanattá zsugorodik. Mi pedig csak „nyaljuk a fagylaltot” és „éljük az életet”. Persze csak akkor, ha háromszázharmincért legalább egy sztracsatellát tudunk venni. Nosza, élvezzük, amíg lehet!