Merthogy nem érdemes bonyolítani, még kevésbé érdemes túlbonyolítani. Hosszú, elnyújtott és már-már érdektelen beszélgetések hamarost lezárhatók, mindössze a tények ismerete szükséges. Csakhogy a tények sem mindig objektívek.

Birtokosaik számára jelentkezik egyfajta kísértés a szubjektum és az érzetek hozzáigazítására. És ez – mint oly sok más dolog – szintén nem vethető embertársaink szemére. Ránézhetünk egy képre, megpillanthatunk egy színt, hallgathatunk zenét: rögvest kialakítjuk saját, egyben megfellebezhetetlen igazságunkat róla. Aztán innentől ezt ténynek tudjuk be. Pedig a tényben ugyanúgy benne van, amit saját énünk bele kíván látni, hallani, netán érezni.

Esendőek vagyunk, nehezen és nyögvenyelősen elfogadók; a másik oldalról közelítve rajongók és minden körülményt figyelmen kívül hagyók. Matematikailag stimmel, ugyanis minél kevesebb én pakolódik rá, annál objektívebbé válik a tény - sajnos a legtöbb esetben elutasítóbbak leszünk. Amennyiben viszont önmagunkkal és belevágyódásunkkal töltjük fel az észlelhetőt, úgy egyre tetszetősebb lesz, lassan önmagunkat kezdjük el szeretni benne – jelzem: az esetek döntő többségében.

Márpedig valahol itt van a rákfenéje ennek a helyzetnek. Az egyszerűt, a felfoghatót, a logikust nem érezzünk annyira magunkénak, mint a bonyolíthatót, a túlgondoltat, a szövevényest. Utóbbival ugyanis akad bőven bíbelődni való, fölösleges hipotézisgyártás, túlgondolnivaló. Pedig minden olyan egyszerű, csak nehéz a nekünk nem tetsző egyszerűséget elfogadni, és valójában kényelmesebb ringatózni a „biztos azért tette, mert…” hintájában.

Történelmi fókuszban vizsgálódva egyértelmű, hogy egyszerű és egyirányú cselekedetek vitték (rövid távon) sikerre a harci szekereket és vezetőiket. Revolúció csakis az előréből szület(het)ett. Ezzel szemben az „oldalra kettőt és hátra egyet” időigényes, ami evolúciós jellegű és fontolva haladást követel meg. Ehhez türelem és nagyfokú bölcsesség kell, ami kevesek sajátja, ennek okán – és elégséges elégedetlenséggel telve – időben gyakorta váltja az amplitúdó kilengetést az ember és az emberiség.

Gyarlók vagyunk, megpróbáljuk egyszerűsíteni a dolgokat és ezzel csak újabb összeütközéseket, mindennapi csatákat indukálunk. Úgy önmagunkban, mint környezetünkben. Joggal kérdezhetnénk, hogy akkor mi a megoldás. Egyszerűen: a türelem, bonyolultan pedig nem érdemes, mert az csak időpazarlás.

És most akkor előrébb vagyunk? Nem, talán, éppenhogy. De azért érdemes (volt és lesz) néha megállni. Nem bonyolítani. Csak így: egyszerűen…

A viszontlátásig…