Menzakaja, semmi bajom vele. Ezek a vikingek mindig csak kavarták, kavarták... Sok apró részből buherálták össze az egészet (Lego, Ikea). A részek önmagukban kevésre hivatottak, egyben és egészben viszont kiállták a próbát.

Kalandvágyó banda, rokonságot is fellelhetünk velük, mivel Attila hunjai is portyáztak ölöget. (Toportyán a tó partján.) Aztán leáldozott a sikerszéria, vele együtt a hunok is. Bezzeg a vikingek! Lovak helyett hajóval indultak sikeres hadjárataikra, erre utal nevük is, ami nem a nemzetet jelöli, hanem a foglalkozást, tevékenységet (wicingas: kalózkodással foglalkozó tengerész).

A skandináv nép társadalma úr, paraszt, rabszolga rendi tagolódású volt, ismerték a parlamentarizmust, emellett törzsi rendekben, a szokásjog alkalmazásával működtették a skandináv kócerájt. Teszem hozzá: hatékonyan. Náluk működött, ebben sem hasonlítunk rájuk. Vörös Eriket száműzték, mert nem komálták a diktátorokat, nota bene a svéd királyi dinasztia francia import. Ebben ismételten különbözünk, mi elvagyunk a vezérekkel, akár fehér, akár vörös - v.ö. Horthy Miklós, Rákosi Mátyás, Kádár János.

A viking uralom a lindisfarne-i kolostor elleni támadástól számítódik (Kr. u. 793.) és a XI. században a kereszténység felvételével ér véget. (Kábé egyidőben és hasonló módon vátottunk feljebbvalót: német „nyomásra”.) Ez idő alatt „végigromboltak” a Kijevi Rusztól Nyugat- és Dél-Európán keresztül egészen Észak-Amerikáig. Itt egészen a Karib-tengerig evickéltek, ugyanis a monda szerint az egyik azték isten állítólag a tengeren jött, vörös hajú és szakállas volt. (Közben bónuszként „megtalálták” Izlandot és Grönlandot, kereskedtek Bizánccal és Perzsiával, sőt a régészek Indiából származó Buddha-szobrot találtak.)

A vikingek többistenhitűek voltak: Odinnak és Thornak mutattak be áldozatokat. A művészetük egyedi és jól felismerhető, szeretik az ékszereket, a csillogást. Újabb közös pont, de ők alkotóművészetben a kiegészítőkre mennek rá. Legjelentősebb alkotásaik a hajóik, amelyek segítségével vakmerő hadjáratokat, felfedező utakat tettek. Ezek voltak legféltettebb kincseik, legfőbb büszkeségeik, tekintélyük megalapozói.

Északról származnak továbbá a sagák és az Edda-versek. Szegény Pataky Attis, ha ezt tudná! És hogy a sagákról ne csak Jockey Ewing vagy Berényi Miklós jusson eszünkbe, hát álljon itt példaként a sagákban említett Amerika-hódító: Tyrker (akkoriban a magyarokat türköknek nevezték), aki a vikingekkel együtt vett részt a kalandban. Közös vonal, mondom én!

Richard Wagner és a romantika hozta vissza őket a köztudatba, majd erre rátromfolt a „kisbajszos osztrák”, aki fajelméletében rájuk húzta a felsőbbrendű emberfaj titulust: igazán nem ezt érdemelték. És mi sem a következményeket. A vikingek sokfélébbek voltak: nemcsak bátor harcosok, vakmerő felfedezők, hanem ravasz kereskedők, józan gondolkodású gazdálkodók és szorgalmas kézművesek.

És sosem hordtak kétszarvú sisakot, ezt csak Wagner jelmeztervezője etette meg velünk. Szóval valahogy így állunk a svédekkel és a svédasztallal. Azt is össze kell rakni saját kedvünkre. Csak magunk cseszhetjük el. Mégis szeretjük ezt a rakosgatást, jómagam például az egyik ágyamat utolsó variációban szereltemössze az Útmutató által leírt helyes sorrendben. Még szerencse, hogy nem mentem vissza reklamálni. Csak hülyét csináltam volna. Magamból. Valahol itt lakozik a „magadnak csinálod” elve.

Nincs miért panaszkodni, nem sírhat a száj. Jó módszer, nálunk is alkalmazni kéne. A lehetőség megvan, éljünk vele. Svéd húsgolyó áfonyalekvárral. Az áfonya védett növény nálunk, jellemzően a hegyes-dombos Erdélyből származik. A nagymama is védett: ő csinálja a lekvárt. A húsgolyó pedig svéd. Jól megférnek így hármasban. Egymás mellett.

Mi pedig csak kavarjuk és kavarjuk, akár a vikingek. Menzakaja, úgy gondoljuk nem lesz bajunk tőle. Jó étvágyat kívánok!

A viszontlátásig...