Kiszámíthatatlan. Ezen jelzővel illetni valakit egyszerre titokzatos és félelmetes. Mégis kíváncsivá tesz bennünket. Fontos az „antré”, többen észrevehetnek, másfelől sokaknak láthatatlan maradsz. Jól tudom, hogy nehéz megmagyarázni Dutch Schultz (szül.: Arthur Flegenheimer) egyéniségét. Nem is akarom. Rövid élete önmagáért beszél.

Német származású zsidó maffiózó volt, a Szindikátus „aranykorában” New Yorkban. Bronx és Harlem volt a felségterülete. Bronx-ban sörbáróként emlegették, emellett a harlemi szerencsejáték biznisz megalkotója volt. Kibírhatatlan, kissé magamutogató, kitűnni vágyó gengszterként ismerték. Permanens háborút folytatott, mindig szembeszállt valakivel, szerette magát az újságok címlapján viszontlátni.

Kiszámíthatatlan volt. És ez lett a végzete. Az egyik államügyész (Tom Dewey) adócsalással vádolta – teszem hozzá jogosan –, ezért támogatást (megbízást) kért a kiiktatásához. Nem kapta meg. Kikelt magából és beolvasott a „nagyoknak”, miszerint ne tanítsák meg őt a törvények tiszteletére. Majd elviharzott. Utoljára. Ezek után Louis ’Lepke’ Buchalter kapta a megbízást: ki kell iktatni („Kill the Dutchman!”). 1935. október 23-án késő este a Murder Inc. két „zsoldosa” (’Mendy’ Weiss és ’The Bug’ Workman) - Lepke parancsára - levadászta. A testőreivel és a consiglierijével együtt kivégezték. 33 évet élt.

Kiszámíthatatlan és mégis gondolatokkal és érzésekkel teli ember volt. A rendőröknek - kérdéseiket a kórházi ágyon hallgatva - monologizált. Haldokolva, félig eszméletlenül, morfinnal töltve, szürreálisan. Sok értelmezés született hozzá, irodalmi alkotás: The Last Words of Dutch Schultz címmel (írta: W. S. Burroughs). Filmekben egyaránt megidézték: Dustin Hoffman, Tim Roth és John Dennis játszhatta Arthurt.

A híressé vált utolsó gondolatai nehezen értelmezhetők... Egy dolog azonban leszűrhető belőlük: egy erőt mutató, erőszakos ember megtérése a gyengédséghez és az elesettséghez. Szerethető volt, a kényszer vitte az ördögi útra. Fogékony volt a jóra és a szépre. Nem tagadható.

Halála előtt utoljára így szólt a kórházi ágyon: „French Canadian bean soup....I want to pay, let them leave me alone....” Ezzel alkotott egy új gasztronómiai csodát, majd fizetett a főúrnak és kérte, hogy hagyják magára. Elegáns.

És kiszámíthatatlan. Jól tudja ezt mindegyőnk: nem lenne íze az életnek, ha mindig stimmelnének a dolgok. Ember tervez, aztán majdcsak lesz valahogy…

A viszontlátásig...